Ever After High az egyetlen mesesuli!

Sziasztok! Itt nem csak olvashattok, de játszhattok is kedvenceitekkel az Ever After High szereplőivel! De mi is ez a suli és kik a diákjai? Minden mese úgy kezdődik, hogy: „Hol volt, hol nem volt”… A befejezése pedig: „Boldogan éltek, míg meg nem haltak”! Itt is így kezdődik és végződik minden szereplő sorsa, vagy mégsem? A Grimm testvérek gondolták úgy, hogy kell egy ilyen iskola. A tanulók a híres meseszereplők gyermekei, akiknek az a feladatuk az életben, hogy a szüleik meséjét éljék át. Hófehérke lánya is találkozik a törpékkel, beleharap az almába és szegényke üvegkoporsóba kerül, csakúgy, mint az anyja. Erre az életre készíti fel az iskola, ahol mindenki a megfelelő tantárgyat tanulja. A gonosz boszi lánya a varázslást és bájitalkeverést, a királykisasszonyokat az ország vezetésére készítik és így tovább! Amikor befejezték a sulit, következik az eskü, vagy diplomaosztó, mellyel elfogadja a csemete jövőjét. De persze nem mindenkinek tetszik az előre megírt kezdet és vég, ez ellen pedig tiltakozik, vagyis fellázad. Ezért aztán két csapatra oszlik a suli. Az Előkelők és a Lázadók csapatára. Az Előkelők elfogadják sorsukat, az esküvel megpecsételik a mese végét és garantált lesz a Boldog befejezés, melyre minden diák törekszik. A Lázadók is ezt szeretnék elérni, de más úton, ezért ők nem teljesen olyan természetűek, mint a szüleik! Tehát mindenki tisztában van a reá váró feladatokkal, vagy elfogadja, vagy sem, ezért igyekszik kihasználni az idejét! Mint minden kamasz, ők is élik a fiatalok életét, tanulnak, buliznak, szeretik a divatot és szerelmesek is! Barátságok szövődnek, sokszor a vélt ellenségek között is! A Monster High után hiánypótló volt az Ever After High létrehozása! Nem csak könyvekben olvashatsz a szereplőkről történeteket, de rövid epizódokat és nagyszerű online játékokat is találsz velük kapcsolatban!

A szereplők:

– Ashlynn Ella: Ő Hamupipőke lánya, az Üveg Topánka nevű cipőbolt tulajdonosa is egyben. Ő is szeretne sorsot változtatni, ezért titkos randikon találkozik Hunter Huntsmannal a vadász fiával.

– Hunter Huntsman: Ő a vadász fia a Piroska és a farkasból. Ő is Lázadó. Kedvenc tárgya a suliban az állatokkal foglalkozó kiképzés tan!

– Apple White: Ki más lehetne, mint Hófehérke lánya! Ő az Előkelők táborába tartozik, utál főzni, viszont szeret a királyság tannal foglalkozni!

– Briar Beauty: Csipkerózsika lánya, elfogadja sorsát, bár tudja, hogy soka alvás vár reá. Szintén az Előkelők csapatában „játszik”. Igyekszik a legteljesebb életet élni a nagy szunnyadás előtt!

– Raven Queen: A Hófehérkében szereplő Gonosz Királynő lánya, aki cseppet sem gonosz és Lázadó!

– Cerise Hood: Piroska lánya, kicsit félénk, de szeretne vezető lenni. Kedvenc tantárgya a futás, amit utál, az a kémia!

Rengeteg szereplő van még, valamint újak is jelennek meg a történetekben, ha kíváncsi vagy rájuk, akkor válaszd az ingyen játékokat, ahol biztosan találkozhatsz velük!

Ever After High

Ever After High

Ever After High a főszereplők

Ever After High a főszereplők

Ever After High képek

Ever After High képek

Ever After High játékok

Ever After High játékok

A díszes társaság

A díszes társaság

Raven Queen

Raven Queen

Briar Beauty

Briar Beauty

Apple White

Apple White

Reklámok

Jégvarázs, avagy Anna, Elsa, Kristoff, Hans kalandjai!

A Jégvarázs, vagy eredeti címén Frozen, egy amerikai animációs film, amit a Disney készített Andersen meséjéből! Itt ingyen játékokban ismerheted meg a szereplőket és kalandozhatsz velük! Egyszer egy messzi királyságban élt két testvér. Elza és Anna hercegnők! Boldog gyermekkorukat töltötték Arendelle város palotájában, amikor Elza véletlenül megsebesítette kishúgát különös képességével. Elza ugyanis képes jeget varázsolni a kezével bárhová, egy mozdulattal! Nagyon megrémülnek a szülők és Elza is és mielőtt még egyszer bajt okozhatna, inkább elvonul a világ elől! Majd amikor eljön az idő, hogy megkoronázzák a nagyobb testvért, összegyűlnek a királyi udvarban a város lakói és a környék királyai. De ekkor Elza egy veszekedés miatt érzett dühében nem lesz képes többé uralkodni képességén, így lefagyasztja az egész országot! Ezek után elbujdosik egy távoli hegyre, ahol szabad utat enged haragjának. De a testvéri szeretetnek semmi nem állhat az útjába, sem jég, sem fagy, így Anna elindul, hogy megkeresse testvérét. Útja során találkozik Kristoffal, a hegyi emberrel és annak bolondos szarvasával Svennel, no meg a mókás hóemberrel Olaffal. Anna még otthon a koronázási ünnepség ideje alatt megismerkedett Hans herceggel, akivel kölcsönös vonzalmat éreznek egymás iránt! De ez valódi szerelem mindkettőjük részéről, vagy Hans csak a trónra vágyik? Sajnos csalárdul be akarja csapni Annát és amikor a legnagyobb segítségre lenne szüksége akkor hagyja cserben! De ismét megmutatkozik az igaz testvéri szeretet, ami felolvasztja a jégszíveket! A jó itt is győz a gonosz fölött, mindenki elnyeri jutalmát, még Olaf is a nyárimádó télapó! A sok izgalmas kaland végén helyre áll a rend Arendelle városban és boldogan élnek, míg meg nem halnak! De aki szeretné folytatni a kalandokat és találkozna a szereplőkkel, Kristoffal, Elzával, Annával és a többiekkel az online játékokban megteheti!

A legnépszerűbb betétdalok egyike:

Ez pedig a legviccesebb jelenetek egyike:

 

Gru

Az elmúlt évek egyik nagy sikere a mozikban a Gru – vagy eredeti címén Despicable Me – ma már nem csak ott hódít, megérkeztek az online játékok is! Főhősünk egy ellentmondásos figura, aki velejéig romlott akar lenni, a szuper-bűnöző, de titkon azért ott lapul benne a jóság és a szeretet! Ez a végére ki is bontakozik, hála a három árvának, akik persze tesznek is érte, hogy ez így legyen! Gru csúnya fekete házában él, zordonan, de nem magányosan! Háza mélyén laknak segítői és alattvalói, a kis Tic-Tac hasonmások a Minyonok! Ők azok, akik eszelős terveinek megvalósításában segédkeznek! A Minionok fura kinézetük mellett még nagyon viccesek is, ahogyan esetlenül szaladgálnak, hogy gazdájuknak a kedvére tegyenek! Egy napon amikor meghallja, hogy valaki egy zseniális húzással ellopott egy piramist, rájön, hogy ha nem csinál valami nagy balhét, akkor bizony lemarad a bűnözőversenyben! Mi lehet egy piramisnál nagyobb? Kézenfekvő, hogy a Hold! El kell lopni a Holdat, hogy ő maradjon a No.1! Megtanácskozza a kis lóti-futi minionokkal és hozzá is látnak a terv kivitelezéséhez! Igen ám, de ekkor egy nem is kicsi akadályba ütköznek, még pedig a pénz! Ehhez nagyon sok pénzre lesz szükség, ami per pillanat nem áll rendelkezésre! Ezért hősünk elmegy a gonoszok bankjába és gyorskölcsönért folyamodik! De nem megy egyszerűen a dolog, mivel a bankigazgató Mr. Perkins a titkos zsugorító sugárnyaláb ellenében hajlandó adni neki! Újabb terv következik, de nem megy simán ez sem! Ekkor érkeznek az árvák, Margo, Agnes és Edith, kiket örökbe fogad először csak számításból, majd egyre inkább szeretetből! Kövesd szeretetre méltó életüket és kalandjaikat nem csak a mozikban, de az ingyen játékokban is!

Erő és dinamizmus a lovas játékokban!

A lovak kb. hatvan millió évvel ezelőtt fejlődtek ki, ősük leginkább egy kutyához hasonlított lábain öt ujj volt pata helyett! Tudományos nevét – Equus caballus – Linné alkotta meg 1758-ban. Háziasítása Ázsia területéről indult. Először munkára használták, főleg a málha cipelése volt a feladatuk. Majd később a közlekedésben is nagy szerepet kaptak! Ma már sportolás és hobbi céljából is tartják őket, sőt most online is találkozhatsz velük a lovas játékokban! Sajnos nem tartozik az olcsó mulatságok közé, ha valaki szeretne meg tanulni lovagolni, de itt ingyen játszhatsz kedvenceiddel! Galoppozhatsz, vagy részt vehetsz egy díjugrató versenyen, fantasztikus unikornisok várnak, hogy elröpítsenek egy varázslatos álomvilágba! Néha előfordul, hogy makrancoskodnak, íme néhány példa, hogy nem árt az óvatosság!

Köztudott, hogy elég kényes állatok, nem hajlandóak csak tiszta vízből inni, illetve mivel kicsi a gyomruk, hajlamosak megbetegedni, ha túletetik őket! Négy alapszínük van: fakó, pej, sárga, fekete. Ezen kívül vannak kevert színek, ilyen a tarka, deres, szürke. Egyébként színük attól függ, hogy mennyi festékanyagot tartalmaz a bőrük! Szemük általában barna, de vannak kivételek, mint az albínók és az appaloosa fajták, nekik világos a szemük. Fajtájukat tekintve megkülönböztetünk nemes, hideg és meleg vérű lovakat.

– Nemes vérűek: Szintén gyors és könnyű lovak, legismertebb képviselője az anglo-arab telivér.

– Hidegvérűek: belga és a brabanti. Jellemzően robusztus nagy testű, erős lovak.

Brabanti

Brabanti

– Melegvérűek: gyors fürge lovak, ősük az ázsiai vadló volt!

Ázsiai vadló

Ázsiai vadló

Leghíresebb magyar lófajták: furioso-north star, vagyis mezőhegyesi félvér, amely nemzeti kinccsé lett nyilvánítva. Nóniusz, mely szintén mezőhegyesi fajta. Magyar sportló, amely a legfiatalabb fajta, kezdetben ezt is Mezőhegyesen tenyésztették, de később elkerült innen a tenyészet. A gidrán, mely szintén nemzeti kincs, de említsük meg a shagya-arab fajtát is, melyet Bábolnán tenyésztették ki. Szintén ide kívánkozik még a Kisbéri félvér is, melyet lovas sportokra használnak! Ha szeretnél találkozni ezekkel a gyönyörű állatokkal, akkor ne menj tovább itt a lovas játékokban most teljesülhet vágyad!

Íme néhány gyönyörű paci:

Pou

Ha azt mondom Pou, akkor biztosan tudod, hogy miről, vagy inkább kiről beszélek! Az aranyos kis űrlény már régóta sokak kedvence!

Pou

Pou

Pou uraság és Pou asszonyság

Pou uraság és Pou asszonyság

Először telefonokon lehetett vele találkozni, most viszont már az online játékokban is hódít! Az alap szituáció a gondoskodás. Ezen belül pedig sok minden található! A tisztálkodás, amikor is meg lehet fürdetni kedvencünket, jól be kell szappanozni, hogy kifogástalan legyen az állapota!

Pou fürdetés

Pou fürdetés

Majd jöhet az öltözködés! A siker titka a jól kiválasztott stílusos ruha!

Pou játékok

Pou játékok

Pou jelmezben

Pou jelmezben

A közösségi oldalakon már szépségversenyt is rendeznek számukra. Ezért nem árt ha kis barátunk mindig jól öltözött. Úgy tudsz szebbnél szebb ruhákat vásárolni neki, ha játszol és foglalkozol vele, ez által mindig magasabb szintre lépsz és több minden lesz elérhető számodra! Az ételek ugyan ezzel a módszerrel működnek! Választhatsz kedvencednek sok fajta étel közül. Vannak desszertek is, édességek, vagy gyümölcsök! Az online játékokban nem csak gondozni tudod kis barátod, mert izgalmas kalandok is várnak rátok! Tölts el egy napot kedvenceddel, segíts neki a mosásban, teregetésben, vagy a szobája átrendezésében! De ha kis kedvenced megbetegszik, gyógyítsd meg!

Pou beteg

Pou beteg

Kísérletezhetsz Nózi műtéttel, vagy arcplasztikával, de rendbe szedheted a fogait is! Szóval nagyon sokszínű ingyen játékban szórakozhatsz Pou barátoddal, ha rajongó vagy akkor itt a helyed!

Hercegnős varázslat kicsiknek és nagyoknak!

Minden kislány hercegnőnek érzi magát, amikor hercegnős játékokkal játszik, vagy mesét hall! Jól van ez így, hiszen a gyönyörű ruhák, a szép frizura elvarázsolja még a nagyobbakat is! De ismerjük meg őket jobban! Híresek és gazdagok, mondjuk rájuk, ami igaz is! A 20. században a leghíresebb kétség kívül Lady Di, vagyis teljes nevén Lady Diana Frances Spencer volt! Ő volt Wells hercegnője, brit trónörökös felesége, akit az egész világon nagyon szerettek és tiszteltek! Felmenői között királyok és királynők is találhatók! De ha a mesék birodalmában maradunk, akkor említsük meg Bellé-t a Szépség és a szörnyetegből,

Belle Szépség és szörnyeteg

Belle Szépség és szörnyeteg

vagy Hamupipőkét, akik szintén a híresek csoportját gyarapítják, csakúgy, mint Ariel és Csipkerózsika is!

Csipkerózsika

Csipkerózsika

Biztosan ismered Hamupipőke történetét, aki a gonosz mostohája és annak két lánya miatt élt szomorúan édesapja házában! Édesapja kereskedő volt, így sokat volt távol otthonától, ezért nem is tudott semmit arról, hogy a mostoha hogyan bánik szegény kislányával! Egész nap dolgoztatták, a szép ruháit elvették tőle és helyette kötényt és szakadt inget kapott! De a kislány nem panaszkodott, legfeljebb a galamboknak mondta el bánatát! Egy szép napon minden megváltozott, amikor a királyfi bált rendezett és minden hajadon lányt meghívott! Sajnos Hamupipőke nem mehetett mivel a mostoha testvéreit kellett cicomázni, hajukat bodorítani, majd amikor elkészült a mostohája egy tál lencsét borított a hamuba és ráparancsolt, hogy válogassa szét, amíg ők a bálban vannak. Szegény leány sírva fakadt, de akkor a galambok segítségére siette és egy szempillantás alatt végeztek a feladattal! Sőt egy gyönyörű ruhával is megajándékozták Hamupipőkét, melyben elment a bálba! Annyit elárulok, hogy a történet happy end-el végződik, de olvasd el inkább és engedd, hogy elvarázsoljon a hercegnők mesevilága! Ha szeretnél velük közelebbről is megismerkedni, vagy szeretnél játszani, akkor itt ingyen megteheted! Színezheted a sok mesés ruhakölteményt, vagy elmerülhetsz a kis hableánnyal a habokban! Várd Te is a herceged, aki most is fehér lovon és online játékok segítségével érkezik!

Amit tudni akarsz a Monster High életéről!

A Monster High nem csak a kislányok, de a nagyobbak körében is nagyon népszerű! Nem csak a filmeken találkozhatsz velük, mert online játékok főszereplői is lettek, de megtalálhatóak pólókon, cipőkön, táskákon és egyéb kiegészítőkön is! Hogy kik is ők valójában? Természetesen a híres szörnyek és vámpírok lányai és fiai, akik mind egy Monster High nevű középiskolába járnak! Mint minden normális középiskolában itt is elsősorban tanulnak a diákok. Vagy mégsem? Nézzük meg közelebbről, kik is ezek a szörny suli tanoncok és mivel foglalkoznak! Frankie Stein aki Frankeistein lánya, egy kicsit ügyetlen, kicsit szégyenlős, de nagyon jó barát.

Frankie Stein

Frankie Stein

Draculaura a Count Dracula lánya, mivel vámpír van két vámpírfoga, de egyébként utálja a vért. Sőt rosszul lesz a vér hallatán is!

Nefera de Nile aki a múmia lánya, csak úgy, mint Cleo, néha összevesznek kicsit, mivel Cleo elég önző. Clawdeen Wolf a vérfarkas lánya, van egy cicája is, akit úgy hívnak Crescent. Rengeteg szereplője, vagy inkább tanulója van az iskolának, most nem sorolom fel mind, de az online játékok között találkozhatsz velük! Ha te is részese lettél az őrületnek, akkor válaszd az ingyen játékokat és máris kedvenceid között találod magad! Lehet öltöztetni, színezni, de sminkelheted is kedvenc szörny babád! Kalandozz a Monster High lányokkal és fiúkkal, ismerd meg még jobban az életüket és nagyszerű élményekben lesz részed!

Monster High Songs

Saison 1 – Episode 6 – Une nouvelle élève à Monster

Előző korábbi bejegyzések