Gibbonok és csimpánzok, a dzsungelek mókamesterei az online játékokban!

Egy fantasztikus szafarira szeretnélek most meghívni, ahol egy egész falka majmos játék vár rád! Egy nagyszerű válogatásra bukkantam, ahol kedvenceim a majmok azaz makik, gorillák és orangutánok a játékok főszereplői! A feladat játékonként eltérő, de mindig izgalmas és kalandos! Az egyik típust kifejezetten kedvelem, ez pedig a Monkey go happy, ahol a szomorú kis maki családot kell felvidítani azzal, hogy megtaláljuk a kivezető utat vagy a megoldást a problémára. Néha kicsit nehéz, de nagyon szórakoztató! Foglalkozzunk most egy kis biológiával és vegyük szemügyre mondjuk a gibbonokat: A gibbonok a főemlősök rendjébe tartoznak, hosszú karjukkal rendkívül jól tudnak csimpaszkodni a fák ágain. A férj és feleség egész életre szóló házasságot kötnek, ha valamelyik elhalálozik, az özvegyen maradt gibbon nem keres új párt! Nappal vadásznak, gyerekeket nevelnek, éjjel alszanak, akár csak az emberek. Elég intelligensek, mivel az agyuk fejlett. Sajnos ez a faj is veszélyeztetett, a kihalás szélére sodorta a vadászat, valamint az élőhelyük szűkülése. Tápláléka főleg gyümölcsökből áll, de megeszi a leveleket is, és egyéb növényeket, valamint a kisebb madarakat is. Súlyuk olyan 4-6 kg. között van, de egyes fajok ennél nagyobbak is lehetnek. Nagyon szeretnek beszélgetni, minden hajnalban hangosan énekelnek. Karjuk miatt hosszú-karú majomnak is nevezik. Egy génnek köszönhetik ezeket a kezeket, ez teljesen egyedi, ezért tudnak olyan gyorsan lengeni a fák koronái között. A tudósok rengeteg kutatást végeztek az irányba, hogy miért vált el ez a faj a többi emberszabásútól a fejlődés útján. Jelenleg a génjeik feltérképezése folyik, ha választ kapnak bizonyos kérdésekre, akkor fontos, az embereket is érintő betegségek gyógyítására is találhatnak módszert! Ebből is látszik, hogy egy nagy körforgás részesei vagyunk mi is, akár csak a majmok és más élőlények is! Ha vigyázunk a környezetünkre, akkor ez a kör nem fog eldeformálódni és még sokáig gyönyörködhetünk a természet csodáiban.

 

Reklámok

Tudj meg többet a csigákról!

A csigáról általában nem a játék jut eszünkbe, hanem a csúsz-mász állatka, aki megrágja a növények leveleit, tehát kárt tesz! Most egy másik oldaláról ismerheted meg ezt az állatot, mert szeretném bemutatni az ingyenes online csigás játékokat! Most kiderül, hogy bizony nagyon is szórakoztatóak tudnak lenni! Cipelik a házukat, csúsznak rendületlenül, de igen lassan a cél felé, neked pedig az a dolgod, hogy egyengesd az útját. Most konkrétan Snail Bobról beszélek, akivel találkozhatsz ezekben a játékokban, de ugyan itt Turbó is szerepel, aki éppen nem a lassúságáról híres! De miért csúsznak ilyen lassan, és miért hordják hátukon a házuk? Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszoljak, meg kell vizsgálni a testfelépítésüket, mert abban rejlik a magyarázat! A testük fejre, zsigerzacskóra és haslábra tagozódik. A fejükön van a szemük, ami tulajdonképpen egy tapogató szarv, tehát nem kifejezetten szem. A zsigerzacskóban található az összes többi szervük, ami az izomzat, a szív, kiválasztó szervek, stb. A lábuk pedig egy bőrizomtömlőnek nevezett talp, melyen mirigyek találhatók, ebből csúszás közben folyadékot eresztenek ki, ezen tudnak mozogni. Ilyen csiga csíkot biztosan Te is láttál már. A házuk a zsigerzacskó felcsavarodásával jött létre, mészből van, itt található a szárazföldi egyedeknél a tüdő is. Ősszel egy ajtót készítenek a házuk bejáratára, mellyel eltorlaszolják azt, így alszanak téli álmot, ami fél évig tart. Ez az ajtó védekezésül szolgál a külső behatásokkal szemben. A házatlan egyedeknek nem védi semmi a testét a naptól, portól, kiszáradástól, ezért ezek inkább eldugottabb és hűvösebb helyeken tanyáznak! Táplálkozásuk elég változatos, megesznek minden féle levelet, salátát, répát, paprikát, gyümölcsöket. Vízre nincs szükségük, mert elég, amit a növényekből nyernek. Magyarországon a legelterjedtebb az éti csiga, – azért éti, mert egyesek étkezésre használják – védett faj, de a törvényi szabályozás keretein belül gyűjthető! A magyar irodalom nem szűkölködik csigás versekben, néhányat összeszedtem és most elétek tárom ezeket a gyöngyszemeket:

 

Szép Ernő: Csiga

Ez itten a csigaház,

Melyben a csiga tanyáz.

Ő nem Pali, se Zsiga,

Csak egy névtelen csiga.

Nincs a házán emelet,

Víz, se hideg, se meleg.

Nincs házmester, kapupénz

Végett nem nyúl itt a kéz.

Nincs villany, se lift, se gáz,

Ilyen egyszerű a ház.

S mert ily csöpp a ház: repülő

Reá bombát sose lő.

Boldog kis ház ez nagyon,

Benne békesség vagyon.

Nincs, aki irigyeli,

Hogy tán kincsekkel teli.

Tanítani merem én:

Egyszerű légy és szerény,

Ellenséged sose lesz,

Életed szép mese lesz.

 

Nemes Nagy Ágnes: A csiga

Húzgáltam egy kocsikát, Úgy kerestem a csigát.

Lassú állat a csiga, Betettem a kocsiba.

 

Jól húztam a kocsikát, Kocsiztattam a csigát.

Ne csak füvet, virágot, Lásson ő is világot.

Kung Fu Panda

Nem mehetünk el szó nélkül egy remek animációs film és nagyszerű online játék mellett, ami a Kung Fu Pandáról szól! A Paramount Pictures készítette, 2008-ban jelent meg, de már négy évvel korábban elkezdték az előmunkálatokat! Remek színészeket szerződtettek a karakterek megszólaltatásához, mint pl. Jack Black, aki Po, a főszereplő hangja, vagy Angelina Jolie, aki Tigris mestert alakítja! De odakölcsönzi még a hangját Dustin Hoffman is, (Shifu mester) illetve Jackie Chan (Majom mester) és Lucy Liu (Vipera mester) is! A rendezők Mark Osborne és John Stevenson, úgy álmodták meg a filmet, hogy az eredeti hagyományos kínai építészet, harcművészet és kultúra elemeit szövik bele a történetbe. Sok időt töltöttek mindezek megismerésével, de a végeredményt ismerve nem hiába! Amikor a filmstúdiók megjelennek egy-egy sikeres és nagyszerű animációs filmmel, mindig készül belőle online játék is, ahol úgymond tovább szőhetjük a film fonalát. Így van ez a mi kedves és pocakos Po barátunkkal is, aki ma már ingyen játékokban is hódít! A történetből jól ismert Tigris mesterrel, valamint Daru mesterrel, Sáska mesterrel, Majom mesterrel és Vipera mesterrel is találkozhatunk ezen a helyen. De ami még nagyszerűbb, hogy a kungfuval is megismerkedhetünk, sőt mint vakmerő harcosok küzdhetünk is a gonosz ellen! A történetben Po a kissé túlsúlyos pandamackó apjával él egy Boldog Völgy nevű helyen, ahol kifőzdét működtetnek. Mr. Ping az apa – vagy inkább nevelőapa és egy liba máskülönben -, úgy tervezi, hogy kedvenc és egyetlen fiára hagyja az éttermet, ha ő már nem lesz! De Po-nak nagyra törőbb tervei vannak, ő kungfu harcos szeretne lenni! Ebben csak esetlensége és túlsúlya akadályozza. Azért nem adja fel és egy kis leleményességgel bekerül az Őrjöngő Ötös nevű csapatba, melynek tagjait fentebb már bemutattam és ráadásul mindegyik mestere a harcművészetnek! Itt kezdődik el az igazi megpróbáltatás: elfogadtatni magát Po-nak a csapat tagjaival! Egy teljesen amatőr a profi bajnokok között, ez kiverte a biztosítékot! De hősünk elszánt volt, tanult és keményen dolgozott, hogy beilleszkedjen és teljes jogú tagja legyen az Ötösnek! A bizonyításra nagyszerű alkalom volt, hogy megszökött börtönéből a hírhedt Tai Lung, aki éppen a Völgy felé igyekezett, hogy régi sérelmét orvosolja. Senki nem tudja megállítani, csak a Sárkányharcos! Most kell megmutatnia Po-nak, hogy mit tud, de sajnos neki inába száll a bátorsága. Ekkor karolja fel Shifu mester és adja át tudását a kedves és naiv pandának. Po pedig harcba szállt a veszélyes hó párduccal, hogy megmentse barátait és mesterét a bosszúszomjas Tai Lungtól! Nagyszerű kikapcsolódás elé nézel, válaszd akár a filmet, akár az online játékot!

 

Az igazi Kung Fu Panda csapat

Az igazi Kung Fu Panda csapat

Az Őrjöngő Ötös

Az Őrjöngő Ötös

Daru mester

Daru mester

Elszánt harcos

Elszánt harcos

Kung Fu Panda

Kung Fu Panda

Kung Fu Panda

Kung Fu Panda

Kung Fu Panda játékok

Kung Fu Panda játékok

Majom mester

Majom mester

Minden a gyakorláson múlik

Minden a gyakorláson múlik

Mr Ping

Mr Ping

Shifu mester

Shifu mester

Thai Lung

Thai Lung

Tigris mester

Tigris mester

A babák is szeretnek online játszani!

A babák egy speciális korosztály az online játékok tekintetében! Nagyon nyitottak mindenre, de még nem elég ügyesek, hogy sikeresen meg tudjanak oldani egy összetettebb feladatot! Ezért a nekik készült ingyen baba játékokban a könnyen érthető, egyszerű típusok kerültek előtérbe! Leginkább az óvodás korosztály lett velük megcélozva, akik már – sokszor ügyesebben, mint a szüleik – napi szinten használnak internetet! De nézzük mi is van a tarsolyban! Ha a logikát szeretnénk fejleszteni csemeténknél, akkor Woody a harkály siet segítségünkre, egy itt a piros hol a piros típusú játékkal! Vagy rengeteg puzzle segít a megfigyelő képességet és a memóriát csiszolni. Megismerkedhetnek a zenével is, sőt saját művet is komponálhatnak, szarvasok és a télapó segítségével! Ezeknél az ingyen játékoknál nem csak pusztán a szórakoztatás a cél, hanem valamilyen oktatás is! Lehet ismerkedni a betűkkel és számokkal, vagy ha még nem érett meg rá, akkor a színekkel is! Számtalan nagyszerű kifestő és színezőben lehet kibontakozni a kis Picasso jelölteknek! Tanuljuk meg a jobb és bal fogalmát, ez is egyszerűbb, ha szórakozva tesszük! Nem feltétlen kell félteni csemeténket a számítógéptől, mivel az iskolában úgyis napi szinten találkozik vele, jobb ha már előtte szerez tudást róla! Ezt a tudást pedig már csak fejleszteni kell és máris sokszínű és széles látókörű lesz gyermekünk! Nézzünk néhány online babás képet:

Horgász kalandozások online!

A horgászat ősi tevékenység, nagyon változatos módszereket eszeltek ki, a hal kifogására! Igaz akkor még nem voltak ilyen profi eszközök mint most, de a módszereik hasonlítottak a ma ismertekhez! Tudósok találtak olyan barlangrajzokat, melyek horoggal horgászó embereket ábrázolnak! Tehát horgot használtak és csalit, illetve lándzsát abban az időben! Az anyaga ezeknek az eszközöknek lehetett fa, csont vagy kő. A galagonya tüskéjét is használták horogként, egyébként elvétve ezt még ma is alkalmazzák egyes helyeken. De hová fejlődött a tudomány! Ma már akár online is pecázhatunk, a horgász játékokban, ahol ingyen foghatjuk ki a legnagyobb halakat! Magyarországon is rengeteg gyönyörű hely található, amit érdemes meglátogatni a pecásoknak! De nézzük mit is kell tenni, mielőtt elindulunk! Először is, horgászvizsgát kell tenni, majd ha sikeresen túljutottunk a megmérettetésen, akkor a kiszemelt vízpartra érvényes területi engedélyt, illetve állami halászjegyet kell beszerezni,. Ha mindezek megvannak, akkor jöhet a felszerelés, vagyis: bot, orsó, horog, csali, etetőanyag, és még számos kellék, amely nélkülözhetetlen a sikerhez! Magyarországon rengeteg halfaj található, íme néhány a pontyfélék közül:

– ponty

Ponty

Ponty

– balin

Balin horgászos játékok

Balin horgászos játékok

– aranykárász

– amur

– busa

– nyúldomolykó

Csíkfélék:

– kövi csík

Kövi csík

Kövi csík

– réti csík

Lazacfélék:

– sebes pisztráng

– dunai galóca

Dunai galóca

Dunai galóca

A horgászos játékokban is megtalálhatod ezeket a fajtákat, sőt bálnák és cápák is várnak, hogy a horgodra akadjanak!

Legyező horgászat:

A mitológiák sárkányai elevenednek most meg!

A sárkányról mindenkinek Süsü jut eszébe, hiszen hazánkban ő a leghíresebb példány! Illetve most már az online sárkányos játékok! A mitológiában sok helyen feltűnnek, egyes helyeken jóságosak, – a kínai ábrázolásokban – míg máshol a gonoszt testesítik meg! Maga a szó jelentése fehér kán, ami arra vezethető vissza, hogy a honfoglaláskor még tisztséget jelölt a törzseknél! Általában – Süsüt nem számítva – több feje van, ami a lelkeket testesíti meg! Rengeteg mesében is szerepet kap, mint királylányok elrablója és királyfik életének megkeserítője. Egyik legismertebb hős, aki megküzdött a fenevaddal és győzött Szent György, akiről számos település van elnevezve Magyarországon is! Ő egy keresztény katona volt, aki a Római Birodalomban élt, hitéért mártírhalált halt 303-ban. Ezért szentté avatták, ma a rendőröket és cserkészeket védi! Ma már nagyon sok filmben is megjelennek, mint természetfölötti lények, akik nem feltétlen gonoszak, mint pl. Sárkányszív! Itt a főhős Bowen, ádáz ellenségének tekinti a fenevadat, de sok kaland és bonyodalom után rájön, hogy nagyszerű barátok is lehetnek. A Shrek című animációs filmben igaz csak mellékszereplő, de szintén szerethető figura a sárkány! Szamárral első látásra szerelembe esnek, majd házasságot is kötnek és gyermekeik is születnek! Az pedig egyáltalán nem zavarja őket, hogy nem ugyan az a rendszertani besorolásuk! Ha ellátogatsz az online játékok közé, akkor itt találkozhatsz minden fajtájukkal! Egy fejű vagy hét fejű, gonosz vagy jóságos, keresd meg mind!

 

Sárkány

Sárkány

Sárkányok

Sárkányok

Sárkány

Sárkány

Sárkányos játékok

Sárkányos játékok

Sárkányos játékok

Sárkányos játékok

Sárkányölő Szent György

Sárkányölő Szent György

Sárkányos játékok

Sárkányos játékok

Sárkányos játékok

Sárkányos játékok

Sárkányos képek

Sárkányos képek

Sárkányszív

Sárkányszív

Süsü

Süsü

Süsü a sárkány

Süsü a sárkány

Erő és dinamizmus a lovas játékokban!

A lovak kb. hatvan millió évvel ezelőtt fejlődtek ki, ősük leginkább egy kutyához hasonlított lábain öt ujj volt pata helyett! Tudományos nevét – Equus caballus – Linné alkotta meg 1758-ban. Háziasítása Ázsia területéről indult. Először munkára használták, főleg a málha cipelése volt a feladatuk. Majd később a közlekedésben is nagy szerepet kaptak! Ma már sportolás és hobbi céljából is tartják őket, sőt most online is találkozhatsz velük a lovas játékokban! Sajnos nem tartozik az olcsó mulatságok közé, ha valaki szeretne meg tanulni lovagolni, de itt ingyen játszhatsz kedvenceiddel! Galoppozhatsz, vagy részt vehetsz egy díjugrató versenyen, fantasztikus unikornisok várnak, hogy elröpítsenek egy varázslatos álomvilágba! Néha előfordul, hogy makrancoskodnak, íme néhány példa, hogy nem árt az óvatosság!

Köztudott, hogy elég kényes állatok, nem hajlandóak csak tiszta vízből inni, illetve mivel kicsi a gyomruk, hajlamosak megbetegedni, ha túletetik őket! Négy alapszínük van: fakó, pej, sárga, fekete. Ezen kívül vannak kevert színek, ilyen a tarka, deres, szürke. Egyébként színük attól függ, hogy mennyi festékanyagot tartalmaz a bőrük! Szemük általában barna, de vannak kivételek, mint az albínók és az appaloosa fajták, nekik világos a szemük. Fajtájukat tekintve megkülönböztetünk nemes, hideg és meleg vérű lovakat.

– Nemes vérűek: Szintén gyors és könnyű lovak, legismertebb képviselője az anglo-arab telivér.

– Hidegvérűek: belga és a brabanti. Jellemzően robusztus nagy testű, erős lovak.

Brabanti

Brabanti

– Melegvérűek: gyors fürge lovak, ősük az ázsiai vadló volt!

Ázsiai vadló

Ázsiai vadló

Leghíresebb magyar lófajták: furioso-north star, vagyis mezőhegyesi félvér, amely nemzeti kinccsé lett nyilvánítva. Nóniusz, mely szintén mezőhegyesi fajta. Magyar sportló, amely a legfiatalabb fajta, kezdetben ezt is Mezőhegyesen tenyésztették, de később elkerült innen a tenyészet. A gidrán, mely szintén nemzeti kincs, de említsük meg a shagya-arab fajtát is, melyet Bábolnán tenyésztették ki. Szintén ide kívánkozik még a Kisbéri félvér is, melyet lovas sportokra használnak! Ha szeretnél találkozni ezekkel a gyönyörű állatokkal, akkor ne menj tovább itt a lovas játékokban most teljesülhet vágyad!

Íme néhány gyönyörű paci:

Előző korábbi bejegyzések