Ever After High az egyetlen mesesuli!

Sziasztok! Itt nem csak olvashattok, de játszhattok is kedvenceitekkel az Ever After High szereplőivel! De mi is ez a suli és kik a diákjai? Minden mese úgy kezdődik, hogy: „Hol volt, hol nem volt”… A befejezése pedig: „Boldogan éltek, míg meg nem haltak”! Itt is így kezdődik és végződik minden szereplő sorsa, vagy mégsem? A Grimm testvérek gondolták úgy, hogy kell egy ilyen iskola. A tanulók a híres meseszereplők gyermekei, akiknek az a feladatuk az életben, hogy a szüleik meséjét éljék át. Hófehérke lánya is találkozik a törpékkel, beleharap az almába és szegényke üvegkoporsóba kerül, csakúgy, mint az anyja. Erre az életre készíti fel az iskola, ahol mindenki a megfelelő tantárgyat tanulja. A gonosz boszi lánya a varázslást és bájitalkeverést, a királykisasszonyokat az ország vezetésére készítik és így tovább! Amikor befejezték a sulit, következik az eskü, vagy diplomaosztó, mellyel elfogadja a csemete jövőjét. De persze nem mindenkinek tetszik az előre megírt kezdet és vég, ez ellen pedig tiltakozik, vagyis fellázad. Ezért aztán két csapatra oszlik a suli. Az Előkelők és a Lázadók csapatára. Az Előkelők elfogadják sorsukat, az esküvel megpecsételik a mese végét és garantált lesz a Boldog befejezés, melyre minden diák törekszik. A Lázadók is ezt szeretnék elérni, de más úton, ezért ők nem teljesen olyan természetűek, mint a szüleik! Tehát mindenki tisztában van a reá váró feladatokkal, vagy elfogadja, vagy sem, ezért igyekszik kihasználni az idejét! Mint minden kamasz, ők is élik a fiatalok életét, tanulnak, buliznak, szeretik a divatot és szerelmesek is! Barátságok szövődnek, sokszor a vélt ellenségek között is! A Monster High után hiánypótló volt az Ever After High létrehozása! Nem csak könyvekben olvashatsz a szereplőkről történeteket, de rövid epizódokat és nagyszerű online játékokat is találsz velük kapcsolatban!

A szereplők:

– Ashlynn Ella: Ő Hamupipőke lánya, az Üveg Topánka nevű cipőbolt tulajdonosa is egyben. Ő is szeretne sorsot változtatni, ezért titkos randikon találkozik Hunter Huntsmannal a vadász fiával.

– Hunter Huntsman: Ő a vadász fia a Piroska és a farkasból. Ő is Lázadó. Kedvenc tárgya a suliban az állatokkal foglalkozó kiképzés tan!

– Apple White: Ki más lehetne, mint Hófehérke lánya! Ő az Előkelők táborába tartozik, utál főzni, viszont szeret a királyság tannal foglalkozni!

– Briar Beauty: Csipkerózsika lánya, elfogadja sorsát, bár tudja, hogy soka alvás vár reá. Szintén az Előkelők csapatában „játszik”. Igyekszik a legteljesebb életet élni a nagy szunnyadás előtt!

– Raven Queen: A Hófehérkében szereplő Gonosz Királynő lánya, aki cseppet sem gonosz és Lázadó!

– Cerise Hood: Piroska lánya, kicsit félénk, de szeretne vezető lenni. Kedvenc tantárgya a futás, amit utál, az a kémia!

Rengeteg szereplő van még, valamint újak is jelennek meg a történetekben, ha kíváncsi vagy rájuk, akkor válaszd az ingyen játékokat, ahol biztosan találkozhatsz velük!

Ever After High

Ever After High

Ever After High a főszereplők

Ever After High a főszereplők

Ever After High képek

Ever After High képek

Ever After High játékok

Ever After High játékok

A díszes társaság

A díszes társaság

Raven Queen

Raven Queen

Briar Beauty

Briar Beauty

Apple White

Apple White

Advertisements

1 hozzászólás (+add yours?)

  1. Era
    ápr 21, 2015 @ 09:58:52

    Nekem nagyon tetszenek a Monster High babák is, ez az Ever After High nagyon hasonlít, de azért szerintem jobb. Érdekesek a játékok is!

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: