Poker

Hazánkban talán a legnépszerűbb ingyen játék a Poker, melyet már nem csak a kaszinókban, de az online játékokban is megtalálsz! A szabályokkal nem árt tisztába lenni, amiben most segítségedre leszünk. Aki teljesen laikus, az a Texas Holdemmel kezdje, mivel az valamivel egyszerűbb a többinél. A játék menete: Pre-flop, azaz a kezdésnél az osztó, – akit egy dealer button nevezetű kis korong jelöl – mindenkinek kettő lapot oszt. Még osztás előtt meg kell tenni a small blind (kisvak) tétet, utána a big blind (nagyvak) következik. Az osztótól balra indul a licit. Ezt követi az osztás, majd a big blind utáni licit, ilyenkor lehet emelni az összegen, vagy tartani, esetleg eldobni a lapokat, ha a játékos úgy látja jónak! Az első licit után következik a flop, ilyenkor az osztó leoszt három lapot, megint lehet tétet rakni, itt is ugyan az a helyzet, vagy eldobja a lapot, emeli a tétet, vagy megadja a licitet. Itt lehet passzolni is, addig, míg a small blind le nem teszi a tétet. Ezt követi a turn, ahol a negyedik lap is az asztalra kerül. Lezajlik ismét az előbbi jelenet, vagyis passzolás, emelés stb. Majd a river lap, vagyis az 5. következik. Amikor mind az öt lap már az asztalon van, ebben a körben is megtörténtek a tétek, akkor jön a befejezés, a showdown. Itt dől el, hogy ki nyeri a játékot! Be kell mutatni a lapokat, a legerősebb nyer! Ha döntetlen lesz, akkor a tétek szétosztásra kerülnek, és máris jöhet a következő kör, ahol az osztót jelölő dealer button korong eggyel balra csúszik. Ugye, hogy nem is olyan nehéz? Próbáld ki bátran a többi változatát is, hiszen ez csak egy volt a sok között! Ne kockáztasd a pénzed, míg nem vagy elég profi, gyakorolj inkább ingyenes játékokon! Ha már elég biztos vagy a dolgodban, akkor merészkedj a harcmezőre! De vigyázz, mert itt már nem vaktöltényekkel pufogtatnak, és könnyen meglehet, hogy tollad vesztve, megkopasztva térsz haza! Én a könnyed kikapcsolódást ajánlom, az online játékok segítenek neked ebben! A siker itt sem fog elmaradni, sőt, a kártya játék csak örömöt tartogat

Reklámok

Horgász kalandozások online!

A horgászat ősi tevékenység, nagyon változatos módszereket eszeltek ki, a hal kifogására! Igaz akkor még nem voltak ilyen profi eszközök mint most, de a módszereik hasonlítottak a ma ismertekhez! Tudósok találtak olyan barlangrajzokat, melyek horoggal horgászó embereket ábrázolnak! Tehát horgot használtak és csalit, illetve lándzsát abban az időben! Az anyaga ezeknek az eszközöknek lehetett fa, csont vagy kő. A galagonya tüskéjét is használták horogként, egyébként elvétve ezt még ma is alkalmazzák egyes helyeken. De hová fejlődött a tudomány! Ma már akár online is pecázhatunk, a horgász játékokban, ahol ingyen foghatjuk ki a legnagyobb halakat! Magyarországon is rengeteg gyönyörű hely található, amit érdemes meglátogatni a pecásoknak! De nézzük mit is kell tenni, mielőtt elindulunk! Először is, horgászvizsgát kell tenni, majd ha sikeresen túljutottunk a megmérettetésen, akkor a kiszemelt vízpartra érvényes területi engedélyt, illetve állami halászjegyet kell beszerezni,. Ha mindezek megvannak, akkor jöhet a felszerelés, vagyis: bot, orsó, horog, csali, etetőanyag, és még számos kellék, amely nélkülözhetetlen a sikerhez! Magyarországon rengeteg halfaj található, íme néhány a pontyfélék közül:

– ponty

Ponty

Ponty

– balin

Balin horgászos játékok

Balin horgászos játékok

– aranykárász

– amur

– busa

– nyúldomolykó

Csíkfélék:

– kövi csík

Kövi csík

Kövi csík

– réti csík

Lazacfélék:

– sebes pisztráng

– dunai galóca

Dunai galóca

Dunai galóca

A horgászos játékokban is megtalálhatod ezeket a fajtákat, sőt bálnák és cápák is várnak, hogy a horgodra akadjanak!

Legyező horgászat:

Legyen farmod, gazdálkodj online!

Régen tanyának nevezték, ma már farmnak mondjuk a gazdálkodásra használt földbirtokot! A 19. században még nem volt vezetékes víz, vagy villany egy-egy tanyán, így igen csak nehéz lehetett ott az élet! Ma már minden luxussal felszerelt farmokon gazdálkodhatnak a tulajdonosok, semmiben nem kell nélkülözniük! Sőt, ha nem rendelkezel földbirtokkal, akkor is kipróbálhatod a szántás-vetés és aratás „fáradalmait”, ha kedvet érzel hozzá, mivel online játékok formájában is lehetsz farmer! Nem kell mást tenned, mint kiválasztani egy ingyen farmos játékot és máris kezdődhet a betakarítás, vagy állatgondozás! Lehetsz gazda, aki jól kezeli a birtokát, teremthetsz divatot, vagy nevelhetsz állatokat is! Feladatod a birtokod menedzselése. Ha jól végezted a munkádat, akkor bőven ontják a termést a földek! A gazda régen egy irigyelt és megbecsült szereplője volt a társadalomnak! A munka elég sokrétű egy ilyen helyen! Vannak állatok, melyeket gondozni kell, vagy akár a szaporulatot kell szakszerűen ellátni. Mindezek mellet még ott vannak a szántóföldeknek, veteményeknek a munkálatai! Persze ha online vezeted a birtokod, akkor jóval könnyebb a feladatod, de ne hidd, hogy hátradőlhetsz! Ha szép és gyümölcsöző gazdaságot szeretnél fenntartani, akkor bizony foglalkozni kell vele! A tanyák 1-2 száz éve alakultak ki, főleg az Alföldön és vándorló életű emberek lakták. Vadászok, pásztorok lakóhelye volt, akik könnyen elbontható épületeket építettek az ideiglenes tanyájukon. Majd a tanyás gazda telepedett le ilyen formán, aki a földjein folyó munkát irányította innen, egyébként a városban lakott, csak nyáron települt ki. Akár irigyelhetnénk is a helyzetét, hiszen egész nap a jó levegőn, stressztől mentesen dolgozhatott, a nyugalom és csend szigetén. Mai rohanó életünkben ez szinte elképzelhetetlen, de ha vágysz egy kis kikapcsolódásra, keresd az ingyen farmos játékokat, ahol egy kicsit elvarázsolva érezheted magad!

Hunyor major: A felügyelő

Nancy Drew: The Secret of Shadow Ranch (Part 1) –

 

Szuperhősként átélhetsz Pókemberes kalandokat!

1962-ben egy képregényben jelent meg minden idők legsikeresebb szuperhőse Pókember! Azóta már számtalan film és játék készült a főszereplésével! Ma már online játékok formájában is találkozhatsz kedvenceddel! Szuperhősökre ma is nagy szükség lenne, de elégedjünk meg azzal, hogy online játékokban, vagy a filmeken űzik áldásos tevékenységüket! A történet szerint Peter egy pókcsípés következtében természetfeletti képességekkel bír. Ezt a képességét nem mindig jó célra használja! Sajnos nagybátyja halála döbbenti rá, hogy nem az önös érdekek a legfontosabbak a világon! A mások önzetlen segítése, legalább olyan fontos az ember életében, ha ilyen hatalom kerül a kezébe! Peter ekkor megfogadja, hogy minden erejével üldözni fogja a gonoszt! Abból pedig akad bőven! Számtalan ellenségre tesz szert, mint Skorpió, Dr. Octopus, Wilson Fisk és a Vezér többek között! A Zöld Manó a legveszélyesebb ellenfél, ő volt Peter legjobb barátjának apja! Norman Osborn egy szérum segítségével tett szert a nagy erejére, de sajnos a mellékhatások következtében megőrült. Az ő helyét vette át fia Harry, aki szintén a Zöld Manó álarcában harcol Spider-Man ellen! Peter Parker, vagyis hősünk, May néninél lakik és a szomszéd lányba – név szerint Mary Jan – szerelmes! Többször is megmenti az életét, mint szuperhős, de sohasem meri neki bevallani, hogy kit rejt tulajdonképpen az álarc! Ennek ellenére egyszer beteljesül a szerelem, Mary és Peter összejönnek! Közben harcol az ellenséggel, aki mindig az emberiség leuralására törekedik! Éjszaka szuperhős, nappal egy helyi újságnál fényképész! Több rész is készült belőle, melyet a mozik nagy sikerrel mutattak be, a legújabb A csodálatos Pókember nemrégiben jelent meg! Persze nem csak mozikban találkozhatunk kedvencükkel, mert az ingyen játékok is rengeteg érdekes kalandot kínálnak Pókemberrel!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Harry Potter az ifjú varázsló kalandjai Roxfortban és az online játékokban!

Harry Potter a híres varázslótanonc a főszereplője a nagysikerű könyvsorozatnak és online játékoknak is! Az első kötet ’97-ben jelent meg, majd tíz év alatt összesen hét kötetesre duzzadt a furcsa fantasy világban játszódó regénysorozat, melynek írója J. K. Rowling. Főhősünk a szülei halála után édesanyja nővéréhez és annak férjéhez kerül. Sokáig nincs tudomása róla, hogy ő született varázsló, mivel nevelőszülei, – akik utálják a varázslókat – eltitkolják előle. A kis Harry elől el tudták titkolni, de a Roxfort Varázslóképző elöl nem, így egy napon levelet kaptak, hogy felvételt nyert a tanulók sorába! Itt ismerkedik meg két barátjával Ron Weasley és Hermione Grangerrel, akik segítségével száll szembe a gonosszal. Az első kötetben a Bölcsek köve kap főszerepet, melyet a gonosz Voldemort nagyúr szeretne megszerezni. De főhősünk és barátai résen vannak, kiderítik, hogy Voldemortnak van egy segítője, aki az iskolában tanít, mégpedig a hírhedett Piton professzor! A három barát megakadályozza, hogy a gonosz a hatalmába kerítse a Bölcsek kövét! Ez csak az egyik kaland volt a sok között, de ha kíváncsi vagy a többire is, fedezd fel a könyveket, vagy a Harry Potter ingyen játékokat! Kövesd nyomon Potter kalandjait az online játékokban, sőt vegyél részt benne, hogy Te is átéld a varázslatot! De nézzünk egy-két érdekességet az írónőről is! Teljes nevén Joanne Kathleen Rowling, már gyermekkorában is nagyon érdeklődött a fantasy témájú regények iránt! Amikor szüleivel Bristol környékére költöztek, egy Potter nevű család lakott mellettük. A név megmaradt emlékezetében, ebből kapta főhősünk is vezeték nevét! Egész életét végigkísérte, hogy kitalált történeteket mesélt barátainak. Amikor a nagy sikerű könyvsorozat első kötetén dolgozott, éppen elvált és nagyon nehéz anyagi körülmények között élt gyermekével. Egy presszóban írta meg a könyv befejezését és meg volt győződve róla, hogy soha nem lesz sikeres! Szerencsére az élet rácáfolt erre és ma az egyik legsikeresebb írónő!

Harry Potter játékok

Harry Potter játékok

Harry Potter és barátai

Harry Potter és barátai

Harry Potter

Harry Potter

Harry Potter a varázslótanonc

Harry Potter a varázslótanonc

Az ifjú Harry Potter

Az ifjú Harry Potter

Hermione Granger

Hermione Granger

Ron Weasley

Ron Weasley

Piton professzor

Piton professzor

Hogy játék legyen a takarítás!

A takarítás nem tartozik a legfelemelőbb házimunkák közé, azért muszáj elvégezni! A szép tiszta környezetet viszont mindenki szereti, de azért tenni kell! Játékosan mindig könnyebb, egy-két kattintás és már a helyén van a szétszórt ruha, vagy az eldobált szemét! Jó lenne, ha otthon is ilyen ripsz-ropsz menne minden, mint a takarítós játékokban!

Játék a munka

Játék a munka

Nagyon izgalmas, ahogyan a rendetlenségből gyönyörű konyha vagy szoba kerekedik ki! Ezeket az ingyen játékokat kicsit az ügyességi kategóriába is sorolhatjuk, hiszen ha nem vagy elég ügyes, nem sikerül időre befejezni a munkát! De ha minden nap gyakorolsz, ezt is gyorsan megoldod! A takarítás régen a cselédek dolga volt, erre szerződtették őket. Ők voltak a háztartási alkalmazottak, akik kipucolták a családi ezüstöt, vagy kivikszolták a parkettát. Nem volt könnyű dolguk, mert nekik nem állt rendelkezésükre olyan modern berendezés, mint a porszívó, vagy a mosógép! Szerencsére ma már automatizálva van a házimunka nagy része, ezért az idő is kevesebb, amit rá kell fordítani! A megmaradt szabadidőt pedig nyugodtan tölthetjük online játékokkal! Ezek között pedig a témába vágva az ingyen takarítós játékokkal!

Takarítás a fejekben sem árt

Takarítás a fejekben sem árt

Takarítás játékosan

Takarítás játékosan

Takarítós játékok

Takarítós játékok

Állatkertes kalandozások!

Tegyél egy nagyszerű kirándulást az állatkertben és figyeld meg a lakóit élőhelyükön! Időzz egy kicsit a majmok ketrecénél, itt biztosan történik valami mulatságos! Vagy etesd meg a folyton éhes vízilovat és zsiráfot! Mindezt megteheted online is, az állatkertes játékokban! Itt biztosan kikapcsolódhatsz egy izgalmas mászkálós játékban, vagy megmozgathatod a memóriád is! Biztosan mindenkinek van egy állatkerti emléke, amit még gyerekként, vagy már a saját gyerekével szerzett. Ma már Magyarországon is egyre színvonalasabbak az ilyen típusú intézmények, van ahol a vízilovaknak, delfineknek és jegesmedvéknek is külön élményparkot létesítenek! A Fővárosi Állat- és Növénykert volt Magyarországon nagyon sokáig az egyetlen ilyen típusú kert. Majd az 50-es években vidéken is egyre másra nyíltak. A 19. században alakult kert az első években csak kevés egzotikus állattal büszkélkedhetett. De azért zsiráfunk és elefántunk már akkor is volt! Ettől függetlenül, már a nyitáskor közel ötszáz állat volt a lakója és több ma is látható és használatú épület is készen volt! Külföldön az egyik leghíresebb a San Diego Zoo, ahol szinte eredeti élőhelyükön tudsz megcsodálni veszélyes és kihalófélben lévő állatokat is! A másik ilyen népszerű kirándulóhely a szafari park, ahol az oroszlánok és zsiráfok szabadon sétálva, mozognak a kirándulók között. Itt általában buszokkal vagy autóval lehet bejárni a parkot és idegenvezető segít a tájékozódásban! Ha belépünk a fantázia világába, akkor a Jurassic Park jut először az eszünkbe, ahol szintén szabadon mozoghatnak, csak kicsit veszélyesebbek a dínók! Nagyszerű kalandokat élhetsz át az állatkertes ingyen játékokban is, ne tétovázz, kapd fel a hátizsákod és irány az állatkert!

Zoo Leipzig – Africa

Halász Judit – Állatkerti útmutató

Előző korábbi bejegyzések