Poker

Hazánkban talán a legnépszerűbb ingyen játék a Poker, melyet már nem csak a kaszinókban, de az online játékokban is megtalálsz! A szabályokkal nem árt tisztába lenni, amiben most segítségedre leszünk. Aki teljesen laikus, az a Texas Holdemmel kezdje, mivel az valamivel egyszerűbb a többinél. A játék menete: Pre-flop, azaz a kezdésnél az osztó, – akit egy dealer button nevezetű kis korong jelöl – mindenkinek kettő lapot oszt. Még osztás előtt meg kell tenni a small blind (kisvak) tétet, utána a big blind (nagyvak) következik. Az osztótól balra indul a licit. Ezt követi az osztás, majd a big blind utáni licit, ilyenkor lehet emelni az összegen, vagy tartani, esetleg eldobni a lapokat, ha a játékos úgy látja jónak! Az első licit után következik a flop, ilyenkor az osztó leoszt három lapot, megint lehet tétet rakni, itt is ugyan az a helyzet, vagy eldobja a lapot, emeli a tétet, vagy megadja a licitet. Itt lehet passzolni is, addig, míg a small blind le nem teszi a tétet. Ezt követi a turn, ahol a negyedik lap is az asztalra kerül. Lezajlik ismét az előbbi jelenet, vagyis passzolás, emelés stb. Majd a river lap, vagyis az 5. következik. Amikor mind az öt lap már az asztalon van, ebben a körben is megtörténtek a tétek, akkor jön a befejezés, a showdown. Itt dől el, hogy ki nyeri a játékot! Be kell mutatni a lapokat, a legerősebb nyer! Ha döntetlen lesz, akkor a tétek szétosztásra kerülnek, és máris jöhet a következő kör, ahol az osztót jelölő dealer button korong eggyel balra csúszik. Ugye, hogy nem is olyan nehéz? Próbáld ki bátran a többi változatát is, hiszen ez csak egy volt a sok között! Ne kockáztasd a pénzed, míg nem vagy elég profi, gyakorolj inkább ingyenes játékokon! Ha már elég biztos vagy a dolgodban, akkor merészkedj a harcmezőre! De vigyázz, mert itt már nem vaktöltényekkel pufogtatnak, és könnyen meglehet, hogy tollad vesztve, megkopasztva térsz haza! Én a könnyed kikapcsolódást ajánlom, az online játékok segítenek neked ebben! A siker itt sem fog elmaradni, sőt, a kártya játék csak örömöt tartogat

A rajz a gyermeki lélek tükre!

Az emberiség ábrázolás fejlődése nagyon jól nyomon követhető a barlang rajzoktól az egyiptomi művészeteken át napjainkig. A gyermekek ábrái a papíron eleinte még kusza vonalaknak tűnnek, pedig ezeknek is van jelentősége. Később, ahogyan a világot látják, úgy ábrázolnak, majd ahogy fejlődik a személyiség, kezd egyre kidolgozottabb lenni a mű is! Sokszor kommunikációra is használják: mikor szavakkal nehéz elmondani, vagy számukra lehetetlen kifejezni egy problémát, az ábrázolás segíthet! Pszichológusok foglalkoznak a gyermeki rajz elemzésével, ebből sok lelki traumára, vagy a gyermek fejlődésére is lehet következtetni. Például, hogy hová helyezi magát a családban, a szülők kapcsolatára egymással és a gyermekkel, a testvérek viszonyára. Ha megkérjük a gyermekünket, hogy rajzolja le a családot, nézzük meg ki mellett áll. Ha az apa mellett és fogja a kezét, akkor valószínű, hogy onnan kap több szeretetet, vagy hozzá köti a játékot. Anya és apa egymás mellett állnak, vagy külön a családtól. Ebből a nyíltságukra, a családi összetartásra is lehet következtetni. Ha az anya a magasabb, akkor valószínű, hogy ő hordja a nadrágot, de ha a rajz készítője áll középpontban, akkor biztosan ő az irányító a családban! Ha szeretnénk jobban megismerni gyermekeinket, akkor játékosan a legkönnyebb. Ebben segíthetnek az online rajzolós játékok, ahol akár együtt is készíthetünk alkotásokat! De egyéb logikai típusú játékok is találhatók itt, melyek szintén nagyon fontosak a gondolkodás, logika, memória fejlesztésében! Tegyünk egy próbát ebben a virtuális világban, akár gyermek nélkül is, hiszen egy kis szórakozás mindenkinek jár!

 

 

IQ a logika tükrében.

Amikor azt mondom logika, általában a matematika jut először az eszünkbe. Ezeknek az online játékoknak a célja a szórakoztatáson kívül a matematikai és logikai képességek, valamint a kreatív gondolkodás, így az IQ és a problémamegoldó készség fejlesztése! Az IQ meghatározása teszt alapján történik. Nem lehet általánosítani egy teszt eredményét mindenkire, hiszen korosztályonként változik a logikai és szellemi képessége egy embernek. Ez alapján elmondható, hogy ugyan ahhoz az IQ eredményhez egy 18 évesnek magasabb pontszámot kell elérnie, mint egy 60 évesnek. De nem kell annak sem elkeserednie, aki egy ilyen teszten nem érte el az általa gondolt eredményt, hiszen mint már mondtam a képességek, az intelligencia, a gondolkodás fejleszthető és csak tanulás, vagy ebben az esetben játék kérdése! Az első osztályban néhány gyereknek feladja a leckét egy egyszerű összeadás is, míg mások könnyedén megoldják. Hogy ne legyen kudarc élményük a kicsiknek nagyon fontos, hogy rá tudjuk vezetni a logikai és kritikus gondolkodásra őket! Ezek az ingyen játékok mindezt megtaníthatják nekik, sőt ezen kívül gyorsaságra is nevelhetnek. Egy-egy feladat megoldásához sok esetben adott az idő, ezen belül kell pontos eredményt produkálni. Itt lehet hibázni, majd ismét visszatérni, megoldani újra és ugye a gyakorlat teszi a mestert! A matematika és a logikai játékok nem ördöngösség, csak foglalkozni és megismerni kell egy kicsit jobban őket! Ha már megismerted biztosan meg is szereted majd, mert feladvány nem maradhat megoldatlan!

Logikai IQ teszt játék példa

Logikai IQ teszt játék példa

IQ teszt angolul:

Amőba

Aki szereti a stratégiai és logikai fejtörőket, azoknak az amőba biztosan ismerősen hangzik! Biztosan mindenkivel előfordult, hogy egy unalmas matekórán a padtársával titokban a füzet hátulján rajzolták az ikszeket és köröket. Most online játékok formájában teheted próbára stratégiai érzékedet! Hasonló játék még a Tic-tac-toe, vagy a gomoku is. Nem túl bonyolult, nincs szükség másra, mint egy négyzetrácsos lapra és két ceruzára vagy tollra. Ha online szeretnéd kipróbálni, akkor pedig csak egy kattintás és máris versenyezhetsz a saját számítógépeddel, vagy a haveroddal is kipróbálhatod! A lényege, hogy próbálj meg egymás mellé, alá, vagy átlósan öt kört vagy ikszet rajzolni úgy, hogy ne akadályozza meg az ellenfeled! Ha sikerül a művelet, akkor a győztes a kialakult ábrát szépen körberajzolja! Ez nagyban hasonlít egy amőba alakjára, innen kapta a nevét is! A tic-tac-toe is egy ilyen játék, csak itt egy háromszor hármas mezőben kell a jeleket rajzolni, szám szerint hármat. Így kell a játszmát megnyerni, igaz itt nem kell az ábrát körberajzolni. A gomoku egy ókori kínai eredetű játék, ahol kövecskéket kell egymás mellé rakni, hasonló szabályok szerint. A kellékek: egy tábla, amely egy 19×19-es rácspontokból álló négyzet, összesen 100 darab fekete és fehér kő. A köveket felváltva kell a négyzetek találkozási pontjaira rakni, itt is az öt egyforma a nyerő. Mindig a fekete kezd, ha mind a száz kő fent van a táblán, de ennek ellenére nincs még győztes, akkor lehet tologatni a köveket. Nagyszerű kikapcsolódás ez mindenkinek, akár papír alapon, akár online próbálkozunk is meg vele! Szólj a haveroknak és ha akad pár percetek tegyétek próbára logikátokat az amőbával!

 

Rulett

Ez az egyik legnépszerűbb szerencsejáték! Online itt is átélheted a játéktermek izgalmát, rengeteg fajta rulett játékban! Talán kevesen tudják, hogy már az ókori Rómában is ruletteztek a légiósok! A katonák pajzsa volt a rulett kerék, ezt forgatták és így tettek fogadásokat, hogy hol fog megállni! Majd Angliában is megjelent a játék roll it névvel, amely már magában foglalja a játék lényegét, vagyis hogy gurítsd! A ma is játszott rulett a franciák találmánya volt! Ekkor vezettek be több újítást is a játékban! Ez került aztán át Európa többi nagyvárosába és lett egyre népszerűbb! A tengerentúlon nem teljesen ezt a rulettet játsszák, azon dupla nulla található és az egész egy kicsit pörgősebb, illetve nem úgy helyezkednek el a számok a keréken! A roulette kerék szabvány szerint fából készül, ez pörög az asztalon, melyen a téteket lehet megtenni! Az asztalon minden szám fel van tüntetve, illetve a két szín – piros és fekete- valamint a páros és páratlan, melyre lehet fogadni. Ha színre vagy páratlan illetve páros számra rakjuk a tétet, az dupla vagy semmi alapon fizet. De rakhatunk oszlopra, tucatra, a nullára, ahol van a dupla nullára, illetve egy számra is. Minden tétnek megvan a nyerési esélye, ezt mérlegelve lehet a zsetonokat kockáztatni! Zsetonnal lehet rakni téteket, melyet a krupié oszt ki a játékosoknak. A krupié feladata a rulett kezelése, a zsetonok begyűjtése, a győztes megállapítása! Ha nem szeretnéd a pénzed kockáztatni, akkor tedd próbára a szerencséd ingyen játékokkal, ahol a szabályokkal is megismerkedhetsz!

Mario

Mario a Japán Nintendo cég játéksorozatának szereplője. A Csiperke királyságban él, olasz- amerikai származású vízvezeték szerelő, kicsit kopaszodik, köpcös, kék overalja és piros sapkája van. Videojáték sorozat is készült belőle, de persze film, vagy online játék főszereplője is! A Mario játékok cselekménye nem túl bonyolult. A lényeg, hogy a gonosz Bowser elrabolja Peach hercegnőt, akit Marionak kell megmenteni. Mario először a Donkey Kong játékban jelent meg, ahol szintén meg kellett menteni a hercegnőt, de itt plusz pontokat is kap a játékos egy pálya befejezése után! Mario először Jumpman néven szerepelt, majd az amerikai változatokban keresztelték át Marionak, mely elnevezés végleges maradt! Mario negatív szereplőként is feltűnt már egyes ingyen játékokban. A Mario Bros-ban jelent meg Luigi, a testvére, de versenyzős, vagy party játékokat is adtak ki a szereplésével! A Mario oktató játékok matematikát, vagy történelmet, de még gépírást is oktattak! Az internetes online Mario játékokban egy veszélyes világban kell Mariónak teljesíteni a küldetést! Pénzt kell összeszedni, ugrálni az akadályokon, van ahol agresszív ellenfelekkel kell megküzdeni és persze a klasszikus mászkálós Nintendo Mario! Érdekes és szórakoztató játékok minden korosztálynak! Rengeteg érdekes Marió videó található a Youtube-on:

Goomba’s perspective

Super Mario World Parodies

 

Tetris

Ki ne emlékezne gyermekkorunk kedvenc ügyességi Tetris játékára? De segítek kicsit és felelevenítem a Tetris történetét! Az első ilyen típusú játékot 1984-ben a Szovjetunióban jelentették meg. Fejlesztője Alekszej Pazsitnov a moszkvai Tudományos Akadémia munkatársa volt. Érdekességként megemlítem, hogy ez volt az első olyan logikai játék, amit a Szovjetunióból exportáltak az Államokba, hogy ott – többek között- a Commodor 64-en alkalmazzák! Azóta szinte mindenütt megjelentek ezek a játékok, így akár a mobilunkon, vagy online is játszhatunk Tetris-t! Létezik egy vagy több játékos verziója is. Népszerűsége azóta is töretlen, 2010-ben már a 100 millió eladott példánynál tartottak!

Néhány érdekes (logikai vagy inkább ügyességi???)  Tetris videó?

Tetris Exhibition – Marathon+ Progressive Invisibility (94 Lines)

Game Boy Tetris – 999,999 points

Előző korábbi bejegyzések