Gru

Az elmúlt évek egyik nagy sikere a mozikban a Gru – vagy eredeti címén Despicable Me – ma már nem csak ott hódít, megérkeztek az online játékok is! Főhősünk egy ellentmondásos figura, aki velejéig romlott akar lenni, a szuper-bűnöző, de titkon azért ott lapul benne a jóság és a szeretet! Ez a végére ki is bontakozik, hála a három árvának, akik persze tesznek is érte, hogy ez így legyen! Gru csúnya fekete házában él, zordonan, de nem magányosan! Háza mélyén laknak segítői és alattvalói, a kis Tic-Tac hasonmások a Minyonok! Ők azok, akik eszelős terveinek megvalósításában segédkeznek! A Minionok fura kinézetük mellett még nagyon viccesek is, ahogyan esetlenül szaladgálnak, hogy gazdájuknak a kedvére tegyenek! Egy napon amikor meghallja, hogy valaki egy zseniális húzással ellopott egy piramist, rájön, hogy ha nem csinál valami nagy balhét, akkor bizony lemarad a bűnözőversenyben! Mi lehet egy piramisnál nagyobb? Kézenfekvő, hogy a Hold! El kell lopni a Holdat, hogy ő maradjon a No.1! Megtanácskozza a kis lóti-futi minionokkal és hozzá is látnak a terv kivitelezéséhez! Igen ám, de ekkor egy nem is kicsi akadályba ütköznek, még pedig a pénz! Ehhez nagyon sok pénzre lesz szükség, ami per pillanat nem áll rendelkezésre! Ezért hősünk elmegy a gonoszok bankjába és gyorskölcsönért folyamodik! De nem megy egyszerűen a dolog, mivel a bankigazgató Mr. Perkins a titkos zsugorító sugárnyaláb ellenében hajlandó adni neki! Újabb terv következik, de nem megy simán ez sem! Ekkor érkeznek az árvák, Margo, Agnes és Edith, kiket örökbe fogad először csak számításból, majd egyre inkább szeretetből! Kövesd szeretetre méltó életüket és kalandjaikat nem csak a mozikban, de az ingyen játékokban is!

Reklámok

A Simpson család

Mit is írhatnék a Simpson családról, ami ne lenne ismert már szinte mindenkinek? Hiszen rengetegen rajonganak a sorozatért, amely számos Emmy-díjat nyert, sőt csillaggal is rendelkezik a Hollywoodi hírességek sétányán! Azért mindig akad újdonság, amit érdemes elolvasni róluk, főleg ha Te is rajongója vagy ennek a fura családnak! Az első két perces műsor ’87-ben mutatták be a TV-ben. Rögtön óriási sikere lett, ezért két évvel később műsorra tűzték a közel fél órás rajzfilmsorozatot! A szereplők:

–          Homer  az apa, aki egy atomerőműben dolgozik, mint biztonsági munkatárs! Tipikus amerikai munkásember, aki tohonya, buta, – ezt egy kréta okozza, ami az agyába fúródott valamikor – kövér és imádja a fánkot! Híres mondása: D’oh! Ezt akkor szokta mondani, amikor valamilyen bosszúság éri!

Homer Simpson

Homer Simpson

–          Marge  az anya, aki egy rendes, összetartó családot szeretne. Erre fordítja minden energiáját, szerinte a szeretet mindenre orvosság! Nagyon kedves és a végletekig segítőkész!

Marge Simpson

Marge Simpson

–          Bart a család legidősebb gyermeke. Ő az igazi rosszcsont és bajkeverő! A kitűzött célt mindig eléri, sokszor furdalja a lelkiismerete, de nem akar megjavulni!

Bart Simpson

Bart Simpson

–          Lisa  a középső gyerek. Ő a tipikus jó kislány, aki mindig tudja mi helyes! Jó tanuló, lelkiismeretes, nagyon jó ötletei vannak! Elég sajátságos a viszonya a család többi tagjával, okoskodónak tartják, ezért nem túl közkedvelt.

Lisa Simpson

Lisa Simpson

–         Maggie az alig egy éves legkisebb gyerek, aki rendkívüli intelligenciával rendelkezik! Sokszor keveredik bajba.

Maggie Simpson

Maggie Simpson

Ez a szűk család, ha a kutyát és a macskát nem számítjuk. Persze szerepelnek még a sorozatban barátok, munkatársak, szomszédok, vagy Springfield lakói is! Azt mindenképpen elmondhatjuk, hogy nem egy átlagos családról beszélünk, mindenkinek van valamilyen „dilije”. De ez volt a célja a rendezőnek – Matt Groeningnek – aki egyébként a saját családjáról nevezte el a szereplőket! Egy görbe tükröt szeretett volna állítani az amerikaiak elé, melyben kifigurázza nem csak az egyszerű hétköznapi embereket, de akár a sztárokat, vagy a politikusokat is! A mindennapi életben játszódó szitkomban bárki magára ismerhet, tartozzon bármilyen valláshoz, vagy réteghez! Nem kifejezetten kisgyerekeknek készült, de mindenkit szórakoztat, életkortól függetlenül! A rövid rajzfilmek után egész estés filmet is készítettek belőle, melyben már megint Homer okoz bajt a családnak a lustaságával. Beszennyezi a város tavának vizét, aminek következtében egy mókus mutálódik. Ezért aztán a kormány elrendeli, hogy tegyenek burát a városra, így zárva el a külvilágtól a lakosságot! Most pedig az online játékokban is találkozhatsz a Simpson családdal, ahol a kalandok folytatódnak! Próbáld ki az ingyen játékokat!

The Simpsons Season 14 Episode clip from ‘How I Spent My Strummer Vacation’

Spongyabob és Bikinifenék lakói várnak rád!

Ki ne ismerné Spongyabob kockanadrág történetét, aki a barátaival együtt Bikinifenék lakója! A rajzfilm 1999-ben indult, a Nickelodeon csatornán. Készítője Stephen McDannell Hillenburg egy tengerbiológus volt. Hősünk tehát a tenger mélyén lakik, egyik szomszédja és egyben legjobb barátja Csillag Patrik, másik szomszédja Tintás Tunyacsáp! Tunyacsápot sokszor nagyon felidegesíti a két jó barát együgyű viselkedésével. A Rozsdás Rákolló nevezetű gyorsétteremben dolgozik, ahol Tintás Tunyacsáp a munkatársa. Itt készítik a világhírű és nagyon finom herkentyűburgert, melynek titkos receptjére vágyakozik Plankton, a szomszédos gyorsétterem vezetője! A tenger mélyén mindig zajlik az élet. Rák Úr a Rozsdás Rákolló tulajdonosa, nagyon garasoskodó, a pénz a mindene! Főhősünk kicsit infantilis, de nagyon jó barát, őszinte és mindig kedves! Van egy háziállata Csigusz, aki egy csiga, de macska nyelven beszél, vagyis nyávog! Patrik a legjobb barát egy tengeri csillag, nagyon buta, de kedves személyiség! Nagyon jó barát még Szandi a mókus, aki a tenger mélyén él egy búra alatt. Sok kalandban vesznek részt így együtt a Bikinifenék lakói, ahol néha háborúskodnak, néha egymás agyára mennek, de mindig győz a barátság! A TV sorozaton kívül készült mozifilm is Spongyabob főszereplésével, ahol Plankton megszerzi a régóta áhított herkentyűburger receptet egy ellopott korona segítségével. A sárga szivacsra és barátaira hárul a nehéz feladat, hogy visszaszerezzék a koronát és a receptet, megvédve ezzel Rák Úr becsületét! Éld át Te is a fantasztikus kalandokat, melyek itt Bikinifenék buckái között zajlanak, Spongyabob, Patrik és a többiek már várnak az online játékokban!

Spongyabob – Tripla mogyi-bogyós pirkadat

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

 

Talking Tom Ben Ginger Cat egyhelyen!

Ma már senkinek nem kell bemutatni az aranyos cicát, Talking Tom Cat alig egy év alatt a mobiltelefonok sztárja lett! Több platformra is elkészült IOS, Android, Amazon Kindle, Windows, de ma már online flash alapú talking játékokban is találkozhatunk a macskával és barátaival. Egész pontosan:

Talking Ginger az aranyos kismacska, kalandjai a fürdés körül zajlanak:

Talking Ginger Trailer

Ha online akarsz vele játszani akkor Talking Ginger előáll Neked!

A kutya barát külön is elérhető

Talking ben and talking tom

Ha a számítógépedre is szeretnéd akkor ez egy valamire való Talking Ben alkalmazás!

A legújabb őrület a Talking Friends, ami egy 11 részből álló vicces sorozat, ez az első epizód:

Szóval látszik, hogy a talking játék folyam folytatódni fog! De már megjelent a papagáj aki a mosogató szélén ücsörög és rendkívül pipa az egész világra, ő egyébként a jópofa Talking Pierre a dühös papagáj

Érdekes amit leművel, mindenképpen megér egy próbálkozást!

Persze amivel indult az egész 2012-ben az Tom a vicces macska! Taníts neki kunsztokat, csikizd meg egy tollal, nyisd ki rá az ablakot, durrants zacskót! Ha többet szeretnél róluk megtudni, angol nyelven talking friends itt olvashatsz róla! Szóval egy új univerzum vár arra, hogy meghódítsa a felhasználók szívét. Nyitottság, összpontosítás és fegyelem! A fő szabály: NE KAPASZKODJ A CSILLÁRBA! 🙂

Talking Tom a csilláron

Talking Tom a csilláron

Gangnam Style játékok

A Gangnam Style minden idők leghíresebb dala, a videó szinte napok alatt vált a legnézettebbé! Előadója PSY, egy dél Koreai énekes. Gangnam Style és PSY betört az online játékok világába is! Ma már akár bokszolhatunk is világhírű énekessel az ingyen játékokban, eltáncolhatjuk a védjegyévé vált lovagló táncot is! A Gangnam Style játékokban kalandozhatunk az előadóval, zombik ellen harcolhatunk és még számos izgalmas játék vár ránk! A dal dél Korea fővárosának, Szöulnak egyik híres lakónegyedéről szól. A Kangnam negyedben élő emberek életmódját jellemzi a magamutogató sekélyesség, ahol felszínes kapcsolatokat ápolnak az emberek. Hitelből teremtik meg a jólétet, drága kávézókba és éttermekbe járnak! A Gangnam Style dalban az előadó a Kangnam negyed lakója és egy olyan barátnőt keres, aki mindig tudja, hogy mikor hogyan kell viselkedni, aki mindig trendi! A videoklip a városrészben készült, számtalan koreai híresség szerepel benne! A híres lovaglótáncát ezeken a helyszíneken adja elő PSY! A Gangnam Stylnak nemzetközi hatása is volt illetve van! Kaliforniai életmentők töltöttek fel magukról Gangnam Style videót, amiért az lett a jutalmuk, hogy elbocsájtották őket állásukból!  Azért nem kell megijedni, ennyire komoly mellékhatása nincs a Gangnam Style játékoknak, ezért bátran merem ajánlani!

PSY- Gangnam Style (Official Music Video)

Just Dance 4 [DLC] – Gangnam Style (5 Stars)

Ügyes macska

Mert nem csak a kutyák játszanak ügyesen! A macskák is fantasztikus játékosok! Mert az állatok sokszor meglepnek minket embereket!

Füles az ügyes sziámi

A macska ügyes ugró

Bodza Maine Coon fáról lemászik, nem túl ügyesen

Cat and the fishes. Macska és a halak.

Ügyes kutya

Nézzünk ügyes kutyákat, ügyes játék és ügyes vadászat mert olyan okosak!

Ügyes kutya

Buli az ügyes kutya

Ügyes kutya.AVI

Ugyes kutya

Ügyes kis kutya!

Előző korábbi bejegyzések