Dragon Ball a fantasztikus anime sorozat!

Az anime rajongók már nagyon várták a folytatást, ami érthető, hiszen sok vitás kérdés végére tesz pontot a Dragon Ball Super! Japánba július 5.-től vetíti a Fuji TV, de mangában már hamarabb is kiadásra került. Sokan úgy gondolják, hogy a Dragon Ball GT folytatása lesz, de semmi köze hozzá, hiszen még maga a rendező sem tekinti a sorozat részének a GT-t. Az F, mint feltámadáshoz és az Istenek harcához – a Dragon Ball Z két utolsó része – lehet kapcsolni. A legújabb részeket is Akira Toriyama tervezte, a mangát Toyotaro rajzolta, ennek köszönhetően nem teljesen lesznek egyformák a karakterek. Aki nyomon követte a kis Son Goku életét, az biztosan most sem fog csalódni a történetben. Az előző részekben, ahol Dermesztő visszatért a halálból és óriásit fejlődve száll szembe Gokuval, megtudhattuk, hogy Goku az isteni formát is el tudja érni, meghaladva az SSJ3 szintet is! A hatalmas csillagharcos mindig a békére törekszik a Földön, de ez csak átmeneti állapot, mert mindig lesznek, akik ezt nem így gondolják! A főszereplők változatlanok: Son Goku és felesége Chi-chi, a saját gazdaságukban dolgoznak. De találkozhatunk a barátokkal és az ősi ellenségekkel is! Rengeteg olyan terméket dobtak piacra, melyek valamilyen formában a főszereplőkhöz, vagy a sorozathoz kapcsolhatók, könyvek, pólók, bögrék, most pedig az ingyen online játékok is megjelentek! Persze ez nem annyira újdonság, hiszen már régebben is találkozhattunk egy-egy darabbal, de most egy egész kategóriát szenteltek a szereplőknek és a sorozatnak!

 

Reklámok

A helikopter

Amikor a helikopteres játékokról beszélünk, feltalálói között sok név felmerül, még magyar vonatkozása is van. Asboth Oszkár munkássága egyértelmű, de eredményeit máig vitatják. Saját könyvében magát jelöli meg, mint az első helikopter feltalálóját, mégis sokan állítják, hogy gépei nem voltak alkalmasak a repülésre, csak a föld felett lebegtek. Ezt látszik bizonyítani, hogy a korabeli fényképeken kiretusálták azokat a köteleket, melyek a gépet tartották. Azért mégsem érdemtelen a feltaláló, hiszen több fajta légcsavar szabadalma is a nevéhez fűződik. De, hogy arról is ejtsünk néhány szót, aki igazából feltalálta ezt a repülő járművet, most Walter Rieseler munkásságát nézzük át. Ő volt az, aki megoldotta egy elmés szerkezettel a gép vezérlését és kormányzását. Ez az 1920-as években történt, amikor sokan foglalkoztak ilyen irányú kísérletekkel. A másik tervező, kinek a neve felmerül ezzel összefüggésben, Igor Sikorsky. Ő a kiegyensúlyozó farok rotort találta fel, mely nagyot lendített a tökéletesítés felé. Az első sorozat gyártott helikopter is Sikorsky nevéhez fűződik, ez a ’40-es évek elején volt. Elég sokáig tartott, míg idáig eljutottak a tervezők, hiszen számos, közben felmerülő problémát kellett kiküszöbölni, rengeteg kudarc is érte őket, baleset, melyek azt hiszem mégis mind közelebb vittek a megoldáshoz. A háború is siettette a megoldást, a szemben álló felek nagy lehetőséget láttak az új repülő szerkezetben! Ma már nem csak katonai célokra használják, mert a polgári repülésben is részt vesz, illetve mentésre, tűzoltásra, vagy mezőgazdasági célokra is felhasználják. Most pedig egy érdekes területen mutatkozik be a masina ez pedig az online játékok! A helikopteres játékokban kipróbálhatod, milyen vezetni egy ilyen repülőt, sőt légi csatákban is megmérettetheted magad! De van ahol egy akadályokkal tűzdelt pályán kell végigmenned, – vagyis repülnöd – és gyűjtheted közben a pontokat! Mindez az ingyen  játékokban kapott helyet, itt megtalálod a saját helikoptered!

 

Gru

Az elmúlt évek egyik nagy sikere a mozikban a Gru – vagy eredeti címén Despicable Me – ma már nem csak ott hódít, megérkeztek az online játékok is! Főhősünk egy ellentmondásos figura, aki velejéig romlott akar lenni, a szuper-bűnöző, de titkon azért ott lapul benne a jóság és a szeretet! Ez a végére ki is bontakozik, hála a három árvának, akik persze tesznek is érte, hogy ez így legyen! Gru csúnya fekete házában él, zordonan, de nem magányosan! Háza mélyén laknak segítői és alattvalói, a kis Tic-Tac hasonmások a Minyonok! Ők azok, akik eszelős terveinek megvalósításában segédkeznek! A Minionok fura kinézetük mellett még nagyon viccesek is, ahogyan esetlenül szaladgálnak, hogy gazdájuknak a kedvére tegyenek! Egy napon amikor meghallja, hogy valaki egy zseniális húzással ellopott egy piramist, rájön, hogy ha nem csinál valami nagy balhét, akkor bizony lemarad a bűnözőversenyben! Mi lehet egy piramisnál nagyobb? Kézenfekvő, hogy a Hold! El kell lopni a Holdat, hogy ő maradjon a No.1! Megtanácskozza a kis lóti-futi minionokkal és hozzá is látnak a terv kivitelezéséhez! Igen ám, de ekkor egy nem is kicsi akadályba ütköznek, még pedig a pénz! Ehhez nagyon sok pénzre lesz szükség, ami per pillanat nem áll rendelkezésre! Ezért hősünk elmegy a gonoszok bankjába és gyorskölcsönért folyamodik! De nem megy egyszerűen a dolog, mivel a bankigazgató Mr. Perkins a titkos zsugorító sugárnyaláb ellenében hajlandó adni neki! Újabb terv következik, de nem megy simán ez sem! Ekkor érkeznek az árvák, Margo, Agnes és Edith, kiket örökbe fogad először csak számításból, majd egyre inkább szeretetből! Kövesd szeretetre méltó életüket és kalandjaikat nem csak a mozikban, de az ingyen játékokban is!

Avatar

Ha azt mondom Avatar, akkor először mindenkinek a James Cameron által rendezett mozifilm jut eszébe. Persze az anime rajongóknak inkább Az utolsó léghajlító és remélem most már az online játékok is! A film a 22. században játszódik, amikor az emberek már a Föld végső tartalékait is felélték. Szükség volt egy olyan anyagra, amely a problémát orvosolja. Ez volt az Unobtanium, amely a Pandora bolygón található. Ez a méregdrága kristály félvezetőként működik, amit az emberek sokrétűen felhasználnak. Többek között az energia ellátásban, a kommunikációban is nagy hasznát veszik. Tehát a Pandorán szeretnének bányászni, de van egy akadály, mégpedig az ott élő őslakos Na’vik! Az ő szent Otthonfájuk alatt található a legnagyobb lelőhely, de az itt örvénylő furcsa erő megakadályozza minden gép működését.

Ahhoz, hogy meggyőzzék az őslakosokat a hely elhagyásáról, egy hibrid lényt hoznak létre egy Na’vi és egy ember DNS-éből. Erre a feladatra vállalkozik Jake Sully, aki rokkant katona. Az új testbe beültetik a tudatát és megbízzák a feladattal. De azzal nem számolnak, hogy az érzelmeknek nem lehet parancsolni…

Jake és Neytiri

Jake és Neytiri

Ha kíváncsi vagy a folytatásra, vagy Te akarod írni a jövőt, akkor válaszd az online  játékokat, ahol Te lehetsz a rendező! Ha inkább az anime vonalat kedveled, itt akkor is találsz magadnak szórakozást! Az utolsó levegőidomár, vagyis Aang legendája szintén nagyon kedvelt a fiatalok között! Megtalálod az ingyen játékok között Aang-ot is, aki hitte, hogy az Avatar újjászületett és képes megmenteni a világot a Tűz népétől!

Aang levegőidomár volt, benne született újjá az Avatar, aki képes mind a négy elem – a tűz, a víz, a levegő, és a föld – irányítására! Az ő vezetésével sikerült a 100 éve tartó háborút befejezni és megalkotni a tökéletes Köztársaságot, ahol mindenki együtt békében élhetett! Amikor Aang távozott ebből a világból, akkor Korra lett az aki átvette a helyét! Az ő történetét ismerhetjük meg a Korra legendájában!

Ne csak háborúzz, játssz online!

A háborúkra általában nem szívesen emlékeznek az emberek, de sajnos része volt az emberiség történelmének! Ha már így volt, jobb ha ezt is inkább játékosan fogjuk fel! A háborús online játékokban harcolhatsz a gonosz ellen, legyen az bárhol, földön, vízen, vagy az űrben! A cél szentesíti az eszközt, vess be minden fegyvert és győzz! Izgalmas csaták óriási haderő között válogathatsz! Üzenj hadat a gonosznak és harcra fel! Háborút leginkább a területszerzés miatt, vagy vallásos indíttatásból kezdeményeznek. Ha kihirdetik a hadiállapotot, akkor elkezdődik a háború és egészen a békekötésig tart. A szemben állók köthetnek tűzszünetet, ilyenkor felfüggesztik a harcokat és mindaddig nem is folytatják, amíg valaki meg nem szegi, vagy a határidő lejár! Mai napig két nagy világháborút ismerünk, az elsőt és a másodikat! Az ENSZ megalakulása is ennek köszönhető, célja a hasonló harcok elkerülése, a konfliktusok békés megoldása. Az első világháború 1914-18-ig tartott. Célja a gyarmatok megszerzése volt, illetve újra felosztása. Ahhoz, hogy megértsük az előzményeket, a 19. század gazdasági helyzetét is meg kell vizsgálni. Az ipar robbanásszerű fejlődése a gőzgép, az autó megjelenése, új piacokat igényelt. Abban a gazdasági helyzetben a gyarmat jelentette a gazdagságot, nem csoda, ha mindenki a növelésére törekedett. Akkor is voltak olyan hatalmak, melyek nem rendelkeztek gyarmattal, mint az Osztrák-Magyar Monarchia, vagy Svájc. Két szövetség az antant és a központi hatalmak álltak egymással szemben. Rövid harcnak indult a négy évre nyúlt rengeteg áldozatot követelő I. Világháború, amely az antant győzelmével ért véget! Ne elégedj meg ezzel, írd át a történelmet, harcolj és játszd újra a csatákat, cél a győzelem! Tedd próbára bátorságod és ügyességed az ingyen játékokban!

3.Világháború

Game Home – Armed Assault

 

Szuperhősként átélhetsz Pókemberes kalandokat!

1962-ben egy képregényben jelent meg minden idők legsikeresebb szuperhőse Pókember! Azóta már számtalan film és játék készült a főszereplésével! Ma már online játékok formájában is találkozhatsz kedvenceddel! Szuperhősökre ma is nagy szükség lenne, de elégedjünk meg azzal, hogy online játékokban, vagy a filmeken űzik áldásos tevékenységüket! A történet szerint Peter egy pókcsípés következtében természetfeletti képességekkel bír. Ezt a képességét nem mindig jó célra használja! Sajnos nagybátyja halála döbbenti rá, hogy nem az önös érdekek a legfontosabbak a világon! A mások önzetlen segítése, legalább olyan fontos az ember életében, ha ilyen hatalom kerül a kezébe! Peter ekkor megfogadja, hogy minden erejével üldözni fogja a gonoszt! Abból pedig akad bőven! Számtalan ellenségre tesz szert, mint Skorpió, Dr. Octopus, Wilson Fisk és a Vezér többek között! A Zöld Manó a legveszélyesebb ellenfél, ő volt Peter legjobb barátjának apja! Norman Osborn egy szérum segítségével tett szert a nagy erejére, de sajnos a mellékhatások következtében megőrült. Az ő helyét vette át fia Harry, aki szintén a Zöld Manó álarcában harcol Spider-Man ellen! Peter Parker, vagyis hősünk, May néninél lakik és a szomszéd lányba – név szerint Mary Jan – szerelmes! Többször is megmenti az életét, mint szuperhős, de sohasem meri neki bevallani, hogy kit rejt tulajdonképpen az álarc! Ennek ellenére egyszer beteljesül a szerelem, Mary és Peter összejönnek! Közben harcol az ellenséggel, aki mindig az emberiség leuralására törekedik! Éjszaka szuperhős, nappal egy helyi újságnál fényképész! Több rész is készült belőle, melyet a mozik nagy sikerrel mutattak be, a legújabb A csodálatos Pókember nemrégiben jelent meg! Persze nem csak mozikban találkozhatunk kedvencükkel, mert az ingyen játékok is rengeteg érdekes kalandot kínálnak Pókemberrel!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Harry Potter az ifjú varázsló kalandjai Roxfortban és az online játékokban!

Harry Potter a híres varázslótanonc a főszereplője a nagysikerű könyvsorozatnak és online játékoknak is! Az első kötet ’97-ben jelent meg, majd tíz év alatt összesen hét kötetesre duzzadt a furcsa fantasy világban játszódó regénysorozat, melynek írója J. K. Rowling. Főhősünk a szülei halála után édesanyja nővéréhez és annak férjéhez kerül. Sokáig nincs tudomása róla, hogy ő született varázsló, mivel nevelőszülei, – akik utálják a varázslókat – eltitkolják előle. A kis Harry elől el tudták titkolni, de a Roxfort Varázslóképző elöl nem, így egy napon levelet kaptak, hogy felvételt nyert a tanulók sorába! Itt ismerkedik meg két barátjával Ron Weasley és Hermione Grangerrel, akik segítségével száll szembe a gonosszal. Az első kötetben a Bölcsek köve kap főszerepet, melyet a gonosz Voldemort nagyúr szeretne megszerezni. De főhősünk és barátai résen vannak, kiderítik, hogy Voldemortnak van egy segítője, aki az iskolában tanít, mégpedig a hírhedett Piton professzor! A három barát megakadályozza, hogy a gonosz a hatalmába kerítse a Bölcsek kövét! Ez csak az egyik kaland volt a sok között, de ha kíváncsi vagy a többire is, fedezd fel a könyveket, vagy a Harry Potter ingyen játékokat! Kövesd nyomon Potter kalandjait az online játékokban, sőt vegyél részt benne, hogy Te is átéld a varázslatot! De nézzünk egy-két érdekességet az írónőről is! Teljes nevén Joanne Kathleen Rowling, már gyermekkorában is nagyon érdeklődött a fantasy témájú regények iránt! Amikor szüleivel Bristol környékére költöztek, egy Potter nevű család lakott mellettük. A név megmaradt emlékezetében, ebből kapta főhősünk is vezeték nevét! Egész életét végigkísérte, hogy kitalált történeteket mesélt barátainak. Amikor a nagy sikerű könyvsorozat első kötetén dolgozott, éppen elvált és nagyon nehéz anyagi körülmények között élt gyermekével. Egy presszóban írta meg a könyv befejezését és meg volt győződve róla, hogy soha nem lesz sikeres! Szerencsére az élet rácáfolt erre és ma az egyik legsikeresebb írónő!

Harry Potter játékok

Harry Potter játékok

Harry Potter és barátai

Harry Potter és barátai

Harry Potter

Harry Potter

Harry Potter a varázslótanonc

Harry Potter a varázslótanonc

Az ifjú Harry Potter

Az ifjú Harry Potter

Hermione Granger

Hermione Granger

Ron Weasley

Ron Weasley

Piton professzor

Piton professzor

Előző korábbi bejegyzések