A repülés az ember ősi vágya!

A repülés az ember ősi vágya! Már a középkorban Leonardo Da Vinci is készített terveket repülőgépekről illetve a helikopterről! Ezek voltak az első jelentős lépések a repülés történelmében! Szerencsére ma már online repülős játékokban könnyen elérhetővé válik ez az élmény! Majdnem 300 évvel Leonardo Da Vinci terveinek megszületése után 1783-ban készítették el az első léggömböt, mellyel ember is a levegőbe emelkedett! Ezek után rengetegen kísérleteztek repüléssel és repülőgép építésével. Németországban kifejlesztették a Zeppelint, amely az első világháború előtt már szállította az utasokat. Majd az LZ 129 Hindenburg nevű Zeppelin tragédiája után kivonták őket a forgalomból. Az első repülőgép kísérletek a Wright fivérek nevéhez fűződnek! Az első repülést 1903 decemberében hajtották végre! Rengeteg kísérlet, fejlesztés kísérte tovább a repülőgép történelmét, de ezek általában katonai célt szolgáltak! Az 1920-as években már megalakultak a légitársaságok, ide szerződtek a munka nélkül maradt háborús repülőgép pilóták és megindult a kereskedelmi légi közlekedés! Egyre másra alakultak a légitársaságok és a repülőgép gyártó cégek! A repülés sokat fejlődött a biztonság, a gyorsaság területén is! A Boeing a világ legnépszerűbb utasszállítója, nevét atyjáról a Boeing cég alapítójáról William Edward Boeing-ról kapta. A 737-esek 1965-ben kezdték fejleszteni, ezzel az utas szállítást akarták fejleszteni! A második világháború idején nagyon megindult a katonai célokra használt repülők fejlesztése és gyártása. A TU-95 egy Szovjet harci bombázó repülő volt, rakéta hordozónak fejlesztették ki! De megemlíthetjük az F/A–18 Hornet becenevén Lódarázs vadászgépet is, amely szintén Boeing gyártmány! Ha szeretnél ezekkel a vadászgépekkel, vagy utasszállítókkal repülni, most online megteheted az ingyen repülős játékokban! Kipróbálhatsz repülőgép szimulátort is! Ezekben a játékokban egy vadászgép fedélzetén találod magad, ahol szembeszállhatsz az ellenséggel!

Russian Bomber the Tupolev Tu-95 “Bear”

TU-95 repülő

Impressive Qatar Airways Boeing 787 Dreamliner Display, Farnborough.

Boeing 787 repülő