A rajz a gyermeki lélek tükre!

Az emberiség ábrázolás fejlődése nagyon jól nyomon követhető a barlang rajzoktól az egyiptomi művészeteken át napjainkig. A gyermekek ábrái a papíron eleinte még kusza vonalaknak tűnnek, pedig ezeknek is van jelentősége. Később, ahogyan a világot látják, úgy ábrázolnak, majd ahogy fejlődik a személyiség, kezd egyre kidolgozottabb lenni a mű is! Sokszor kommunikációra is használják: mikor szavakkal nehéz elmondani, vagy számukra lehetetlen kifejezni egy problémát, az ábrázolás segíthet! Pszichológusok foglalkoznak a gyermeki rajz elemzésével, ebből sok lelki traumára, vagy a gyermek fejlődésére is lehet következtetni. Például, hogy hová helyezi magát a családban, a szülők kapcsolatára egymással és a gyermekkel, a testvérek viszonyára. Ha megkérjük a gyermekünket, hogy rajzolja le a családot, nézzük meg ki mellett áll. Ha az apa mellett és fogja a kezét, akkor valószínű, hogy onnan kap több szeretetet, vagy hozzá köti a játékot. Anya és apa egymás mellett állnak, vagy külön a családtól. Ebből a nyíltságukra, a családi összetartásra is lehet következtetni. Ha az anya a magasabb, akkor valószínű, hogy ő hordja a nadrágot, de ha a rajz készítője áll középpontban, akkor biztosan ő az irányító a családban! Ha szeretnénk jobban megismerni gyermekeinket, akkor játékosan a legkönnyebb. Ebben segíthetnek az online rajzolós játékok, ahol akár együtt is készíthetünk alkotásokat! De egyéb logikai típusú játékok is találhatók itt, melyek szintén nagyon fontosak a gondolkodás, logika, memória fejlesztésében! Tegyünk egy próbát ebben a virtuális világban, akár gyermek nélkül is, hiszen egy kis szórakozás mindenkinek jár!

 

 

Reklámok

1 hozzászólás (+add yours?)

  1. Btamás - content provider
    nov 18, 2015 @ 13:50:44

    Valóban ezekből a rajzokból sok következtetést le lehet vonni. De sajnos nagyon sok pszichológus akad, amely munkája során kizárólag rajzokra támaszkodik. Ezt csak azért mondom mert a pszichológia valóban egy jó dolog, de önmagában nem képes egy egzakt leíró eszközként funkcionálni. Persze nyilván az ilyen problémák elváltaknál jelentkezhetnek, amikor a pszichológia tudománya, egy nem éppen nemes cél elérésének tárgyává válik. A rajzok mellett fontos lenne minden egyéb más pl. objektív forrásból származó a gyermekek képességével kapcsolatos adatok elemzése is, mert egy exploráció úgy vélem csak így lehet teljes.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: