IQ a logika tükrében.

Amikor azt mondom logika, általában a matematika jut először az eszünkbe. Ezeknek az online játékoknak a célja a szórakoztatáson kívül a matematikai és logikai képességek, valamint a kreatív gondolkodás, így az IQ és a problémamegoldó készség fejlesztése! Az IQ meghatározása teszt alapján történik. Nem lehet általánosítani egy teszt eredményét mindenkire, hiszen korosztályonként változik a logikai és szellemi képessége egy embernek. Ez alapján elmondható, hogy ugyan ahhoz az IQ eredményhez egy 18 évesnek magasabb pontszámot kell elérnie, mint egy 60 évesnek. De nem kell annak sem elkeserednie, aki egy ilyen teszten nem érte el az általa gondolt eredményt, hiszen mint már mondtam a képességek, az intelligencia, a gondolkodás fejleszthető és csak tanulás, vagy ebben az esetben játék kérdése! Az első osztályban néhány gyereknek feladja a leckét egy egyszerű összeadás is, míg mások könnyedén megoldják. Hogy ne legyen kudarc élményük a kicsiknek nagyon fontos, hogy rá tudjuk vezetni a logikai és kritikus gondolkodásra őket! Ezek az ingyen játékok mindezt megtaníthatják nekik, sőt ezen kívül gyorsaságra is nevelhetnek. Egy-egy feladat megoldásához sok esetben adott az idő, ezen belül kell pontos eredményt produkálni. Itt lehet hibázni, majd ismét visszatérni, megoldani újra és ugye a gyakorlat teszi a mestert! A matematika és a logikai játékok nem ördöngösség, csak foglalkozni és megismerni kell egy kicsit jobban őket! Ha már megismerted biztosan meg is szereted majd, mert feladvány nem maradhat megoldatlan!

Logikai IQ teszt játék példa

Logikai IQ teszt játék példa

IQ teszt angolul:

Advertisements

1 hozzászólás (+add yours?)

  1. Tünci
    feb 24, 2015 @ 08:18:07

    Egyetértek a fentiekkel, én a lányommal töltettem ki egy IQ tesztet és az eredmény nem lett rossz, de van még mit javítani! Most megpróbáljuk a logikai játékos fejlesztést, remélem sikeres lesz!

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: